tereza (is back) in Seoul

Ma az egyik kedvenc témámról lesz szó: szelektív hulladékgyűjtés. Egy fejlett, komoly vásárlóerővel rendelkező és nagy népsűrűségű (a népsűrűség ötszöröse Magyarországénak: 500 fő/km vs. 100 fő/km) országban nyilván komolyan el kellett ezen gondolkodni és ki kellett találni valami működő szisztémát. Különösen, hogy a megszállott csomagolás csodálatos példáit találjuk, amerre csak járunk.

Ma azzal az örömhírrel kezdem, hogy sikerült egy éttermet találnom, ahol nemcsak hogy volt tészta is a rizskaják mellett, de volt olyan tészta, ami tejszínes jellegű szószban úszott és nem "spicy 3" csilis lötyivel volt nyakonöntve. Egyébként ebben a vörös csilis szószban van valami idegesítő ízű fűszer is, ami nem tudom mi, de nem kedvelem, olyan keserű paradicsomízre hasonlít... brrr. A mai tésztát tejszínes, sonkás spagettinek mondanám, azzal a kis csavarással, hogy mindez a tál alján lévő tojásomletten feküdt.

Mielőtt rátérnék a lakásügyi kérdés boncolásának folytatására meg kell említenem, hogy ma természetesen Koreában is Oscar-reggel volt. Végre megértem, hogy egyszer nem idétlen hajnali időpontban van az Oscar-gála a tévében! Egy kényelmes reggeli kávé mellett 9 órás kezdéssel sokkal kevésbé zavaró, ha béna a műsorvezetés, ha unalmas a sztárok konzerv-lelkesedése, és rémisztő a plasztikai műtétek eredménye (Goldie Hawn, jézusmária!!!!).

Mielőtt folytatnám a beszámolót a hétköznapi kalandokról, ma kitérőt teszek, mivel ezen a hétvégén nemzeti ünnep volt Koreában. A konkrét ünnepnap március 1-je volt, melyet filmtudós módjára ünnepeltem: részt vettem a Seoul Film Society (történeti jelentőségű) első összejövetelén/vetítésén, ahol az 1964-es koreai gengsztermelodrámát, a Fekete hajat (Geomeun meori, dir: Lee Man-hee) tekintettük meg. A bukott gengszterfeleség és a tisztességes taxisofőr története tanulságos találkozás volt a gengszterfilm mértéktelen önmarcangolással és mártíriummal koreaira hangolt változatával. S hogy a sok sírás-rívás ellenére a koreai gengszterek mégsem voltak piskóták, azt a szellemes kivégzési eljárás igazolta, miszerint áldozatuk fejét az arra járó vonat elé tartva csapatták le...

Mielőtt rátérnék a címben említett következő érdekfeszítő témára, a fokozatos átvezetés jegyében kezdjük ismét utazással. Habár a városban az általam elképzelthez képest sokkal kevesebb (ránézésre) külföldit látok (lehet, hogy majd a turista szezonban változik az arány), itt Szöulban minden elég rendesen feliratozva van latin betűkkel is. Mondjuk a buszokon már most is nagy segítségemre van, hogy a Hangül (a koreai írás) betűinek kétharmadát már megtanultam, mert ugyan az állomások nevét bemondják a buszon angolul is, viszont az (általában nagyon hosszú) megállólista, ami a megállóban és benn a buszon ki van rakva, csak koreai nyelven/betűkkel szerepel. Szóval, ha meg akarom állapítani, hogy jó irányban szálltam-e fel a buszra, ahhoz nem árt elolvasni a listában, hogy épp merre visz a busz. A metróban viszont abszolút minden ki van írva latin betűkkel, a jegyautomaták és hasonló berendezések pedig "beszélik" az angolt.

Az előző poszttal kapcsolatban a FB-on az elégedetlenkedő olvasók - jogosan - megjegyezték, hogy pont arról nem írtam semmit, hogy milyen filmeket néztem a repülőn. A repülőn való filmnézés hatékonyságáról, valamint az egyik film minőségéről sokat elmond, hogy fél napig kellett gondolkodnom, hogy a 3. film egyáltalán eszembe jusson, és miután legalább a rendezője eszembe jutott (miatta néztem meg), a tartalma azóta se nagyon dereng. Szóval a két jó film, amit nem felejtettem el: a Rush (Hajsza a győzelemért, 2013) és az Enough Said (Exek és szeretők, 2013) volt.

Elkezdem végre a (sokmindenkinek megígért) blogot arról, hogy mik itt a történések Szöulban, ahová a Korea Foundation ösztöndíjának köszönhetően érkeztem, és egészen nyár közepéig maradok. Február 6-án szállt le a gépem az Incheon reptéren, és az elmúlt hetek elég sűrűek voltak: javarészt adminisztrációval, ügyintézéssel és hasonlókkal teltek - szóval nem turisztikai tevékenységekkel. Mára azonban elmondhatom, hogy bérelt lakással, saját koreai bankszámlával és mobiltelefonszámmal, egészségbiztosítással, és - hamarosan érkező - ideiglenes koreai személyivel is rendelkező szöuli lakos lettem. Szóval az élmények mára már igencsak felgyűltek, úgyhogy elkezdem megosztani őket...