Az előző poszttal kapcsolatban a FB-on az elégedetlenkedő olvasók - jogosan - megjegyezték, hogy pont arról nem írtam semmit, hogy milyen filmeket néztem a repülőn. A repülőn való filmnézés hatékonyságáról, valamint az egyik film minőségéről sokat elmond, hogy fél napig kellett gondolkodnom, hogy a 3. film egyáltalán eszembe jusson, és miután legalább a rendezője eszembe jutott (miatta néztem meg), a tartalma azóta se nagyon dereng. Szóval a két jó film, amit nem felejtettem el: a Rush (Hajsza a győzelemért, 2013) és az Enough Said (Exek és szeretők, 2013) volt.
A Rush-t már régen be akartam pótolni, és a repülőgép nem éppen zavartalan filmnézésre kitalált közegében elég jól működött ez a zajos, akciódús film. Felidézhettem egykori (azóta nyomtalanul elmúlt) rajongásomat a F-1 iránt. (Amikor Ayrton Senna meghalt, számomra véget ért a F-1.) A másik jó darabot a rendező miatt választottam, Nicole Holofcener női figura hangsúlyos filmjeit kedvelem, a Friends with Money (2006) is bejött és ez az új filmje is jó időtöltésnek bizonyult. A harmadik film pedig, amit úgy látszik, rögvest azután elfelejtettem, hogy véget ért, a romantika-mágus Richard Curtis (szerintem) eddigi leggyengébb rendezése, az About Time (Időről időre, 2013). Persze nehéz a Notting Hill megírása és a Love Actually megrendezése után az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. És mielőtt megkérdezitek: próbáltam koreai filmet keresni a repülőgép filmtárában, de nem találtam! Ami egyébként érthetetlen, bár igaz, hogy nem teljesen alaposan néztem végig a listát és gyártó országra nem lehetett keresni.
De valójában a mai posztban már a Szöulon belüli közlekedéssel kapcsolatban akartam írni még egy-két dolgot, amit eddig tapasztaltam. Szóval a metróhálózat pazar, szinte mindenhová elér, ahová pedig nem ér el, azért lényegében a szöuli közlekedési vállalat kér elnézést az utazóktól azzal, hogy a buszutat tulajdonképpen a metróutazás meghosszabbításának tekinti: ha a buszról egy metrómegálló közelében szállsz le és 30 percen belül felszállsz a metróra, akkor nincs szükség új jegyre. Egyébként igen olcsó a tömegközlekedés - egy vonaljegy ára 1150 W (kb. 250 Ft). A vonaljeggyel nem tudom pontosan, milyen messzire lehet utazni, de elég messzire - azért nem tudom, mert érkezésemkor azonnal vettem feltölthető kártyát, amiről busz- és metróutazáskor is egy készülék vonja le a megfelelő összeget.
Szöulban a metró és a rengeteg buszjárat jelenti a tömegközlekedést, troli, villamos nincsen. Viszont a taxi is nagyon olcsó, az alapdíj 3000 W (640 Ft) és valami nevetséges kilométerdíjat számolnak (kb. 700 W=150 Ft/km). Autót fenntartani itt nagyon drága és az átlagembereknek valószínűleg egyáltalán nem is éri meg ilyen tömegközlekedési árak mellett. Azért estefelé, 7 óra után, így is igen nagy a forgalom és autóval borzalmasan lehet haladni, míg a buszoknak szinte mindenhol van külön sáv, úgyhogy tényleg minden eszközzel megpróbálják a majdnem 10 millió szöuli lakost a tömegközlekedésre terelni. (Most hallottam éppen a TV-ben, hogy 25 év óta először csökkent Szöul lakosságának száma 10 millió fő alá - ők is 10 millió alá kerültek, mint Magyarország :))
Ilyen utazó létszám mellett a csúcsidő a metróban igen látványos, de gyenge idegzetűek számára kerülendő. Én próbálom kerülni a csúcsidőben való utazást, amennyire lehet, úgyhogy kifejezetten turisztikai érdeklődésből vettem részt múlt pénteken a délutáni csúcsforgalomban. Durva volt, de nyomban világossá vált, hogy mi értelme van annak itt, hogy a metróajtóknál (a vágányokat végig üvegfal zárja el a perontól, ami metróérkezés után nyílik a metróajtóval szinkronban) két oszlopban sorban állva várakoznak, és csúcsidőben miközben az ajtó közepén kifelé áramlanak az emberek, a két szélén már próbálnak befelé is haladni. Csúcsidőben van, hogy a sor fele sem fér be az éppen érkező szerelvénybe, aztán mindenki vérmérséklete szerint próbálja a sort mégiscsak betolni a kocsiba. Ennek ellenére az egésznek mégis volt valami rendezett nyugalma, az egész nem nézett ki szörnyű tülekedésnek.
Mivel a metrókocsik és a metrómegállók tele vannak mindenféle képernyőkkel, reklámokat és hasznos okosságokat vetítenek az utazó közönségnek (tök feleslegesen, hiszen mindenki az okostelefonját bámulja, de nekem 3 hétig nem volt, úgyhogy én a képernyőket néztem). Például a kedvencem, amiben a metrón való helyes viselkedésre hívják fel a figyelmet. Szemléltető rajzokon mutatják be pl. hogy hogyan kell rendesen ülni. Az ábrákon pont egy olyan figura van nagy piros vonalakkal keresztülhúzva, aki úgy ül, mint itt Putyin. Itt őt még a metróból is kizavarnák! :))
Egyébként amikor nincs csúcsforgalom, a metró aluljáró valójában elég szórakoztató hely, például az egyik hosszú folyosón gyerekek kézműves munkái voltak (háborítatlanul) napokig kiállítva:
Azt hiszem, ezzel most egy időre lezárom az utazás témát. Az itteni kerékpáros közlekedésről még elég keveset tudok, de arra majd egyszer még visszatérek mint szívemnek közeli ügyre. Addig is a következő posztra valami új és nagyszerű témával készülök, például, hogy ki gyártja itt az ajtót és az ablakot :))
