tereza (is back) in Seoul

A múlt héten beszántották Észak-Korea föld alatti nukleáris kísérleti telepét, dübörög a békefolyamat, tehát itt az idő, hogy megnézzük közelebbről, milyen, amikor a 60 éve háborúban álló két ország éppen barátkozik. A turista számára nyilván ebből semmi sem látható, de ez nem fog zavarni. Repülőjegyek megvéve, úgyhogy felélesztem a blogot, elindítom a visszaszámlálást.

A visszaszámlálást egyébként (természetesen) koreaiul végzem, főleg, hogy a koreai számolás az egyik olyan nyelvi (kulturális) ínyencség, ami folyamatosan fenntartja lelkesedésemet e nyelv tanulásával kapcsolatban. Itt van például, hogy két fajta számot használnak. Vannak az eredeti, koreai nyelvű számok, amiket arra használnak, hogy megszámoljanak dolgokat (három alma), vagy valakinek az évei számát (huszonöt éves); és vannak a kínai eredetű számok, amiket a dátumokban, a pénz megszámolására, címekben és telefonszámokban használnak.

Ezt valahogy annyira még nem tartottam furcsának, évszázadokon-ezredeken keresztül a kínaiak befolyási körzetében éltek, velük üzleteltek, a nyelv nem marad érintetlenül az ilyesmitől. De amikor kiderült, hogy az időpont megadásában az órákat koreai számokkal, a perceket pedig kínai számokkal mondják, akkor belassult a nyelvtörténeti megfejtő rendszerem. Erre igazából egyelőre nem találtam kielégítő nyelvtörténeti magyarázatot. Pedig az ilyesmik mögött mindíg mélyre ható néplélektani összefüggéseket sejtek, úgyhogy előszeretettel zaklatom ezekkel az utamba kerülő született koreaiakat, általában vicces eredménnyel.

A minap éppen a másik kedvenc koreai számolási (számomra) szürreáliával zaklattam egyik áldozatomat. Koreaiul tízes számrendszerben megy ugyan a számolás, de 10 000-nél van egy fura váltás. 10 000 felett nem ezresekben, hanem tízezresekben számolnak, vagyis az 50 000-et ötször tízezernek mondják, az egymilliót százszor tízezernek, a tízmilliót ezerszer tízezernek, és a tízezerszer tízezernek (a százmilliónak) megint van saját neve (nem szorzásosan fejezik ki). Szóval, amikor egy koreaival beszélgettek angolul, és minden nagyobb szám kimondása előtt hosszú gondolkodásba esik, jusson eszetekbe, hogy nem azért van, mert nem képes megtanulni az angol számok neveit, hanem mert a szám angolra fordításakor neki matematikai konverziót is végeznie kell :)

Szóval, ennek az anomáliának próbáltam már korábban is utána járni koreaiaknál, de akkor a nyelvtörténeti távlatok iránt kevéssé érzékeny alanyom úgy vélte, ez azért van, mert a koreai pénz (a won) olyan nagy címleteket használ, hogy állandóan tízezresekkel kell számolniuk, tehát egyszerűbb, hogy a tízezernek van egy rövid, egyszerű neve, mert azt sokat kell használni a hétköznapokban. Ez nagyon praktikus magyarázatnak hangzik, csak éppen nyelvtörténeti távlatból látszik ingatagnak - az az időtávlat, amióta a won létezik, és amennyi ideje ilyenek a címletek, az nyelvtörténetileg egy szempillantás, és ilyen meghatározó dolgok egy nyelveben, mint a számolás, nem szoktak szempillantások alatt megváltozni, vagy ilyesmik által befolyásoltatni.

Minapi áldozatom azonnal rá is mutatott a nyilvánvalóra: kérdezzem a kínaiakat, hiszen ez a jelenség a kínai számokban van, azokkal számolnak így. Na, erre magamtól is rájöhettem volna! És itt következett, ami mindig a legviccesebb, amikor a külföldi nyelvtanuló ráébreszti az anyanyelvi beszélőt, hogy valamin, amit minden nap természetesen használ, még sosem gondolkodott el. Jött ugyanis ekkor a (számomra) logikus kérdés: lássuk, a koreai számokkal végzett számolásban is van-e 10 000-es ugrás, hogy kiderítsük, a koreai lélekhez (is) köze van-e ennek! Kérdeztem tehát áldozatomat, hogyan mondja azt, hogy a 10 000 éves ember, amiben a számot elvileg koreai számokkal kéne mondani. Nyilván, általában nem akar ilyet mondani, de ettől még lehetséges lenne mondani. Innen kezdve ő is nagyon érdekesnek találta a dolgot, mert rájött, hogy gőze sincs, hogy van a 10 000 koreai számokkal. Ámulva naver-ezte ki (a naver a koreai google), hogy voltak koreai számok 99 felett, de azok kikoptak a nyelvből, szóval 100-tól már mindenre a kínai számokat használják. Így tanítom én koreaiul a native speakereket :D

Erről az jut eszembe, hogy például én is egy magyarul tanuló amerikaitól tudtam meg a "kolbászolni" szleng kifejezés etimológiáját, nekem soha eszembe nem jutott volna utána járni. Meg is osztom, hátha van köztetek is, aki nem tudja a megfejtést: a füstölő rúdra helyezett kolbászokra utal, amik ott tengnek-lengnek, töltik az időt tétlenül :) 

Eljött az utolsó este Szöulban – a következőt már a reptéren töltöm a gép éjszakai indulását várva, és készülve a nagy időutazásra, amikor 18 órát utazom, de 11 órával az indulás után érkezem meg Budapestre. Mivel holnap még az itteni élet felszámolásával kapcsolatos teendőkkel leszek elfoglalva, a bőröndöket már gondosan bepakoltam – aminek persze leginkább az volt az oka, hogy kíváncsi voltam, képes leszek-e begyömöszölni az eredeti csomag + fél év hozadékát a rendelkezésre álló bőröndökbe.

Lassan hazatérek Szöulból, de előtte még szentelek egy-két posztot néhány dolognak, amikről mindig terveztem írni, de aztán nem került rájuk sor. Itt van például rögtön a koreai nevek ügye, ami elég érdekes. Mert az az érzésünk, hogy itt mindenkit Kimnek hívnak, és szinte alig is tévedünk, amikor így gondoljuk-érezzük. A helyzetet jól illusztrálja egyébként, hogy a koreai nyelvben annak a szólásnak, hogy 'tűt keresni a szénakazalban', a poszt címében idézett 'Mr. Kimet keresni Szöulban' a megfelelője. 

Hölgyeim, csak önöknek, csak ma: ez a poszt kifejezetten bizonyos női rétegigények kielégítését szolgálja. Tárgya a Nagy Koreai Markdarcy Verseny eredményhirdetése a döntőbe jutott versenyzők rövid (mozgó)képes bemutatásával. Először is: a markdarcyság komoly, felelősségteljes dolog, hiszen lányok, nők és asszonyok tömegeinek szívügyéről van szó. A világ keleti felének is szüksége van saját Markdarcy-ra, és nekünk is szükségünk van keleti Markdarcykra – ennek az érthető igénynek a kiszolgálására hirdettem meg a Nagy Koreai Markdarcy Versenyt. Lássuk, kik Colin Firth kihívói!

A jeju-i nyaralásról készült beszámoló befejezéseként pedig jöjjön Jeju, a nyaraló paradicsom egyik kiemelt nyaralóövezetének bemutatása. Ahogy korábban írtam, a sziget látványosabb része a déli partvidéken terül el, itt tömörülnek a legpazarabb, legdrágább, legtöbbcsillagosabb, legtengerrenézőbb stb. szállodák. A többszázezer forintos éjszakánkénti szobaárak kedvelői, valamint a romantikus filmek art direktorai egyaránt megtalálják itt a számításukat.

Jeju természeti látványosságainak egyik általam igen kedvelt típusa abból adódik, hogy a nagy szigetet sok-sok apróbb szigetecske övezi, melyek távolról szemlélve is nagyon mutatósak, de van amelyikre gyalogszerrel (gyaloghídon), van amire pedig komppal-sétahajóval át is lehet kelni. Az egyik ilyen mutatós, 15-20 perc alatt körbesétálható szigetecske a Jeju déli partvidékénél fekvő Saeseom.

Június végén sikerrel teljesítettem életem első koreai nyelvi dolgozatát annak érdekében, hogy felsőbb osztályba léphessek (95%-ot sikerült elérnem - fun fact: az egyetlen dolog, amit a filmszkolár nem tudott helyesen leírni koreaiul, a következő volt: "A fiú filmet néz a moziban." :). Ebből az alkalomból megajándékoztam magam egy négy napos üdüléssel a kies Jeju (ejtsd: Csedzsu) szigeten, mely a koreaiak legfőbb belföldi nyaralási célpontja, a nászutasok Mekkája, és a romantikus sorozatok (és egyéb filmek) kedvelt forgatási helyszíne. 

A világ középső vége nagyjából a 38. északi szélességi kör mentén, a keleti 126. és 128. hosszúsági kör között húzódik, 250 km hosszú, 4 km széles és úgy hívják koreai demilitarizált övezet (DMZ). A héten ellátogattam a világ egyik legszürreálisabb helyére. Megerősíthetem, ha esetleg valaki eddig nem így gondolta volna: aki a világnak erre a felére vetődik, ezt semmiképp ki ne hagyja (szerintem, nem fog rövid időn belül megszűnni), és nem szabad sajnálni a pénzt a legdrágább túracsomagra, amiben a szürreália abszolút csúcspontja, az összevont biztonsági övezet (Joint Security Area – JSA) meglátogatása is szerepel.

Most, hogy kis hazánkban sikerült olyan kormányt alakítani, amelyben egy szál nő sincs, szentelek egy posztot annak, hogy egy, a modern kor jelenségeivel valóban szembenéző, a fejlődést, az emberek (és köztük a nők) jobb közérzetének szempontjait is szem előtt tartó rendszerben hogyan próbálják tudatosan ledolgozni azokat a – valóban nagyon jelentős – tradicionális, történelmi hátrányokat, amit 500 év konfucianizmus teremtett a nők helyzetét illetően.

Kissé feltorlódott mostanában a sok kulturális esemény errefelé - konferenciák, filmfesztiválok, előadások - úgyhogy nem volt időm az előző posztban beígért múzeumi beszámolóra, de most pótolok valamennyit.

Az első múzeumba valójában nem is annyira a művészeti gyűjtemény vonzott, hanem a múzeum mint építészeti alkotás. A korábbi posztokból már kiderült, hogy Szöul a sztárépítészek egyik igazán remek játszótere. A Samsung Leeum Múzeum pedig kiváló példája annak, hogy amikor egy világvállalat számára a reprezentációnak már alig vannak költséghatárai, akkor mibe érdemes (szerintem) kulturális profiljának megacélosítása érdekében befektetni.