terez 2014.07.25. 16:49

A Nagy Koreai Markdarcy Verseny

Hölgyeim, csak önöknek, csak ma: ez a poszt kifejezetten bizonyos női rétegigények kielégítését szolgálja. Tárgya a Nagy Koreai Markdarcy Verseny eredményhirdetése a döntőbe jutott versenyzők rövid (mozgó)képes bemutatásával. Először is: a markdarcyság komoly, felelősségteljes dolog, hiszen lányok, nők és asszonyok tömegeinek szívügyéről van szó. A világ keleti felének is szüksége van saját Markdarcy-ra, és nekünk is szükségünk van keleti Markdarcykra – ennek az érthető igénynek a kiszolgálására hirdettem meg a Nagy Koreai Markdarcy Versenyt. Lássuk, kik Colin Firth kihívói!

A koreai filmgyártás és főként a koreai televíziós sorozatok szerencsére igen termékeny talajai a sztártermelésnek. A legnépszerűbb sztárok képeivel tele vannak a házfalak óriáskivetítői, a plakátok, tv-reklámok, és minden lehetséges tárgy a telefontoktól a naptáron át a zoknikig. A Koreai Hullám (a Hallyu) időbeli megjelenése (az ezredfordulón indult be a hisztéria Ázsia-szerte, a legkorábbi, Koreán kívül is bombasikert arató tv-sorozatok és filmek az 1990-es évek legvégén születtek) szerencsére lehetővé teszi, hogy ne csak a húszas éveikben járó, tiniknek szánt idolokat osztályozhassunk – az első hallyu színész-generáció tagjai már megértek a komolyan vehető marcdarcyságra. (Az egyik első, Ázsia szerte imádott koreai szívtipró a Winter Sonata [1997] című tévésorozat sztárja, az 1972-es születésű Bae Yong-joon volt.) Aki mégis inkább a most húszas éveikben járó koreai férfi sztárokról szeretne nagyon nyálas gifeket nézegetni, ide kattintva megteheti. 

Nos tehát, a Nagy Koreai Markdarcy Versenybe csak 30 év felett lehetett nevezni, valamint filmes és/vagy televíziós szerepekben kellett bizonyítani a szívtiprásra való rátermettséget. A színészi kvalitások egyébként keveset nyomnak a latban a verseny végeredményét illetően, a zsűrit a kinézet érdekelte – ennek megfelelően nem kellett beszédet mondani arról, hogy akarnak-e világbékét, egyszerűen állati jól kellett kinézni. A zsűri egyébként tudatában van, hogy Korea a plasztikai sebészet fellegvára, tehát nem biztos, hogy minden sztárnak a jóisten adta az alábbiakban bemutatott killer kinézetet – lehet, hogy azt egy ilyen helyen shoppingolták:

2014-05-24 22.08.11.jpg

Ez azonban mellékes, mivel a zsűrit nem a genetikai adottságaik (amiatt aggódjon gyermekeik anyja), hanem a jelenlegi kinézetük érdekli.

A viadal tehát három fordulóból állt, melyekben különböző öltözetekben kellett felvonulniuk a versenyzőknek: 1. szabadon választott, az egyéniséget kiemelő szett, 2. báli ruha (öltöny), 3. vizes ing. 

Az első versenyző So Ji-sub (ejtsd: 'szó csi-szap', sz. 1977) nemcsak kiváló marcdarcy-jelölt, de a koreai Buster Keaton versenyt szerintem máris megnyerte. A báli ruhás szettben készült fotó különösen kiemeli a szembeötlő hasonlóságot:

Screen Shot 2014-07-25 at 23.35.24.jpg

Az egyéniséget kifejező összeállítás bemutatása egy porszívórobot-reklám keretében történik, melyben a jellegzetes koreai férfidivat felvillantása mellett a versenyző erőteljesen épít Buster Keaton klasszikus fegyverére, a "stone face" megvillantására: 

 

A vizes inges kört egyedi, kreatív megoldással teljesítette a versenyző, a vizes inget levéve, ing nélküli öltönyös bemutatót választott – a leleményességet külön értékelte a zsűri.

A második versenyző Song Seung-heon (ejtsd: 'szong szüng-han', sz. 1976) a My Princess c. televíziós sorozat sztárja az öltönyös és a vizes inges körben is látványosan teljesített:

Screen Shot 2014-07-25 at 23.38.50.jpg

De a zsűrit mégis legfőképpen a szabadon választott körben nyújtott teljesítményével nyűgözte le a versenyző. Azt hiszem, ez a PornForWomen klasszikus esete:

 

Bár világos, hogy ezek után további meggyőzésre nincs szükség a versenyző rátermettségét illetően, mégis megjegyezzük, hogy ő még baba formájában is létezik:

SeungHunSong(KOJUN)_01_baba.gif

A harmadik versenyző Lee Byung-Hun (ejtsd: 'í bjang-han', sz. 1970), aki a magyar hölgyek szívéhez különösen közel kell, hogy álljon, hiszen az Iris című televíziós sorozat bizonyos részeit Magyarországon forgatta. Ez azonban a verseny szempontjából mit sem érne, ha nem nézne jól ki például vizes ingben:

Screen Shot 2014-07-20 at 13.19.02.jpg

A szabadon választott fordulóban a versenyző tanúbizonyságát adta a showbizniszben felgyűlt bölcsességnek, úgyhogy biztosra ment, és a tökéletes "six packs"-ot választotta mint legkifejezőbb öltözetet:

 

Ezek után a báli ruhás fordulót már inkább csak a rend kedvéért idézzük fel:

LeeByungHun_oltony.jpg

Végül az utolsó döntős versenyző Hyeon Bin (ejtsd: 'hjan bin', sz. 1982), akit ugyan egy kicsit túl fiatalnak ítélt a zsűri, de a Secret Garden c. televíziós sorozatban a 21. századi koreai chaebol-markdarcy típusát oly szórakoztatóan testesítette meg, hogy indulási engedélyt kapott. Ezen kívül valószínűleg az ő fényképével adják el manapság Koreában a legtöbb terméket, ami mellett nehéz lett volna elmenni – illetve állandóan emellett kell elmenni, ezeket itt például egy 200 m-es séta alatt fényképeztem Myeong-dong-ban:

2014-05-26 21.52.21.jpg

2014-05-26 22.21.16.jpg

2014-05-26 22.27.52_1.jpg

A versenybe nevezett portfóliója is igen erős. A vizes inges körnél még a zsűri is elpirult:

HyeonBin_vizespolo.jpg

Ugyanakkor a szabadon választott körbe – egy szellemes húzással – a gyorsan száradó ing reklámjával nevezett:

 

Már meg sem lepődünk, hogy az öltönyös fordulóban is egy reklámban láthatjuk:

 

Hölgyeim, ők tehát a Nagy Koreai Markdarcy Verseny döntősei. A zsűri nagyon nehéz helyzetben van. Mostanáig nem sikerült döntésre jutnia. Ezért most az összes döntőbe jutott versenyzőt nyertesnek nyilvánítom.

Long live Markdarcy!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://terezainseoul.blog.hu/api/trackback/id/tr216525393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KFDK · http://koreaifilmdrama.blog.hu 2016.02.29. 11:46:43

So Jisub! Ófkórsz! Huelsz? So Jisub rulez.
süti beállítások módosítása