A türelmetlen törzsolvasók nyomásának engedve ma visszatérek a klaviatúrához, hogy elkezdjem bepótolni az utóbbi időben felhalmozódott posztolási lemaradást. Az történt ugyanis, hogy lassan beépültem az itteni magyar, illetve az itteni filmes események áramába, úgyhogy a könyvtárazás és filmnézés mellett egyre több társasági esemény veszi el az időt a blogírástól. Vagyis az aggódók megnyugtatására közlöm, hogy nem utaztam éppen az itteni legfontosabb nyaralóhely (Jeju-sziget) felé a szerencsétlenül járt kompon, a filmszakos egyetemistáknak pedig üzenem, hogy ebből kifolyólag ősszel is lesz filmelmélet óra.
A komptragédiára valamikor talán visszatérek majd egy bejegyzésben, minden esetre az ügy kapcsán nagyon határozottan felszínre kerültek most a nyilvánosságban olyan társadalmi anomáliák, melyeket éppen az előző posztokban említettem (pl. korrupció). Az biztos, hogy Jejura nem komppal fogok utazni a nyáron - valahogy azt most elképzelhetetlennek tartom, bármennyire is irracionálisan hangzik ez így.
Az utóbbi egy hétben részben egy sportesemény tartott vissza a blogírástól. A helyi magyar network szövevényes csatornáin keresztül ugyanis egyszer csak kiderült számomra, hogy Szöulban éppen kezdődik a divizió 1A jégkorong világbajnokság a magyar válogatott részvételével (mivel a sporthíreket nem igazán kísérem figyelemmel, onnan ez az infó nem jutott el hozzám).
A bajnokság tulajdonképpen Goyangban volt, ami egy Szöultól északra fekvő város. A dél-koreai urbanizáció jellegzetes terméke a hely: lényegében be van kapcsolva a szöuli metrórendszerbe, tehát 20 perc alatt (szimpla szöuli metrójeggyel) ki lehet érni. A "kis városkában" hipp-hopp lakik is 1 millió ember, többnyire a Szöulból jól ismert gigantikus lakótömbökben. Ilyen "városka" több is sorakozik metrózásnyi távolságra Szöul körül, melyeket lényegében a kilencvenes évek közepétől nagy sebességgel húztak fel a főváros környékén.
8000 km-re Budapesttől, egy olyan országban, ahol az ottani teljes magyar populációt megduplázza 100 magyar szurkoló érkezése, talán nem is meglepő, hogy egy nappal a világbajnokság kezdete előtt máris a magyar hokiszurkolás élcsapatával fogyasztottam a koreai rácson sült húst és a sojus sört a belváros egyik rendkívül rusztikus étterem-sikátorában. A vacsorán részt vett többek között a magyar csapat kabalaállata, Csúszka is:
Mivel másfél nap alatt avanzsáltam hokiszurkolóvá, az első meccsen, amit élőben tekintettem meg (Ausztria-Magyarország), még igen hiányosak voltak az ismereteim a játék szabályait illetően: például azt hiszem, korábban sosem láttam, sőt nem is tudtam, hogyan néz ki a büntető a jégkorongban. Sajnos a meccset - bár izgalmas játékban - elvesztettük.
Volt aki egyenesen megvádolt, hogy azért vesztettünk, mert kimentem a meccsre - tény, hogy a koreaiak elleni fordulót, amin nem voltam kinn, megnyertük. Úgyhogy az ukránok és a szlovének ellen azzal próbáltam segíteni a csapatot, hogy távol maradtam az arénától - hiába. Minden esetre egy papírnehezéknek éppen megfelelő, pompás hokikorong őrzi a labancok elleni vereség emlékét mostantól az asztalomon:
A jéghoki világbajnokság ezen szegletében mondhatni mérsékelt érdeklődés mellett zajlottak az események. Az európai csapatok szurkolói közül csak a magyarok olyan őrültek, hogy kb. 150-en zarándokoljanak több ezer kilométert a csapatukért, a japánokat meg még annyira sem érdekli a hoki, hogy 2 órát repüljenek Szöulig - úgyhogy csarnokrengető szurkolásra lényegében csak a magyar meccseken került sor. A magyar szurkolók hangerején és kitartásán nem győztek ámulni az igencsak visszafogott koreaiak.
A kuruc-labanc találkozót stílszerűen a divízió másik történelmi távlatú párharca (Japán-Korea) követte, melyben a koreaiak - mondhatni hozzánk hasonlóan - izgalmas, jó játékban vesztettek történelmi riválisuk ellen. Ezen a mérkőzésen kiderült, hogy ha egy kis historikus sérelem is hevíti a levegőt, akkor megy a hangos szurkolás még a koreaiaknak is... A koreai meccseken egyébként sikerült teltház közeli csarnokot produkálni, de a jegyekért verekedni azért nem kellett - a koreaiakat láthatóan csak mérsékelten érdekli a jégkorong.
Mivel az is világossá vált, hogy a magyar csapatnak a távolmaradásom se segít, az utolsó nap még kimentem a japánok elleni meccsre, ahol hosszan tanulmányozhattam az általam frissen megismert jégkorong büntetők mibenlétét, minthogy a nagyon izgalmas játék végén büntetőkkel vertük meg a japánokat, akik így miattunk csúsztak le a magasabb osztályba jutásról.
A győzelmet természetesen a magyar szurkolók kitartó és nagyon hangos ünneplése követte - mintha nemcsak a meccset, de a világbajnokságot és az olimpiát is megnyertük volna. A nagy ünneplésben még néhány koreai néző is kedvet kapott a magyarok éltetéséhez - akik helyettük is megverték a japánokat :)
De a nap egyik fénypontja minden bizonnyal az volt, amikor a stadion előtti lépcsőn még mindig a győzelmet ünneplő és éneklő magyar szurkolókhoz megérkezett az osztrák drukkerek egy különítménye néhány karton ajándék sörrel - a kuruc-labanc sportbarátság szép pillanata volt ez, úgyhogy bár a világ legjobbjai a magyar hokiszurkolók, az osztrákoknak is kioszthatunk egy dicséretet.
PS: A Napfény a jégen pedig fenn van teljes hosszban a YouTube-on.
