Ezzel a poszttal megnyitom a "mintha el sem jöttem volna otthonról" sorozatot. Mert lehet, hogy egy csomó minden tök másmilyen itt, mint otthon, de egy csomó dolog meg itt is van, ami otthon, sőt, itt mintha több Magyarország lenne, mint amennyi Korea otthon van!
A megérkezésem utáni második napon például a jet lag következtében kora délután ébredve bekapcsoltam a tévét, és mit látok: Parlament, Duna, Hősök tere, koreai színészek sétálgatnak Tihanyban meg a Budai Várban. Majd magas rangú koreaiak érkeznek sötét limuzinokkal az Országos Széchényi Könyvtár udvarára, egy mesterlövész lelövi egyiküket. Menekülés a kisföldalattiban. A jelenetsor végén valami MÁV-szerelőcsarnoknak kinéző helyen a koreai ügynökök irtózatos leszámolásba kezdenek, és egy bazi nagy fekete helikopter szétlövi a ránézésre Kőbányának tűnő helyet. Jelenetváltás, és a budapesti gyilkos máris a Yonsei Egyetem főépületébe érkezik...
Érkezésem után négy nappal az egyik koreai csatorna (EBS) Magyarországon forgatott városnézős műsort vetít magyarul tökéletesen beszélő koreai műsorvezetőnővel:
Megérkezésem után másfél héttel a szöuli "Örökmozgó" Tarr Béla Sátántangóját vetítette:
http://www.cinematheque.seoul.kr/rgboard/addon.php?file=filmdb.php&md=read&no=3838
S most, hogy itt van március idusa, elérkezett az idő, hogy a kokárda is felbukkanjon Szöulban! Nem is kellett messzire menni, csak elhaladni szépen a libanoni, az iráni, a román és az ukrán (!) nagykövetség mellett, hogy megérkezzem a szöuli Magyar Nagykövetségre, ahol nyilvánvalóan nem babonásak, mivel március 13-án rendezték meg a március 15-i megemlékezést-partit. A szöuli követség (mely Magyarország képviseletét mind Dél-, mind pedig Észak-Korea tekintetében ellátja) nagyon kicsi, és ahogy megtudtam, a Dél-Koreában tartósan élő magyarok száma is jóval száz fő alatt van. Igazából ezen is meglepődtem, azt gondoltam, hogy ennél jóval többen élnek, tanulnak és dolgoznak itt tőlünk.
Lényeg, hogy a vendéglátók először is gondoskodtak a legfontosabbról:
Valamint a második legfontosabbról:
Azért volt a harmadik legfontosabból, az ünnepi beszédből is, de üdvözletesen mértéktartó mennyiségben és ízléses kivitelezésben. Úgyhogy lehetett arra koncentrálni, ami az ünnepi alkalom igazi értelme - egy távoli országban különösen -, együtt lenni hazánk fiaival, és megismerni néhány történetet, hogy ki mit csinál a világnak ezen a legtúlsó végén magyarként...
Habár azt nem fényképeztem le (lehet, hogy ezt kellett volna elsőnek említenem? :) magyar borok is voltak, úgyhogy az este - ennek köszönhetően is - kifejezetten kellemes hangulatban zajlott. De azért sajnálom, hogy holnap nem lehetek ott otthon valami jó kis demón, ahol ordíthatnám, hogy xxxxx xxxxxxxx! Remélem azonban lesznek sokan, akik helyettem is elmennek!
Talpra magyar!
