tereza (is back) in Seoul

Most, hogy otthon évtizedes kínlódást követően megnyílt a 4-es metró nyúlfarknyi szakasza, amekkora távokat itt kb. évente csatolnak hozzá a metrórendszerhez, ahhoz a rendszerhez, amit 1974-es indulása óta sikerült 19 vonalon közel 1000 km (!) hosszúra megépíteni (ebben a föld feletti szakaszok is benne vannak, tehát vegyük úgy, hogy a HÉV-vel együtt, de akkor is!) - szóval ebből az alkalomból megemlítem, hogy azért itt is vannak olyan bonyolult kulturális és politikai presztízs-projektek, amik igencsak kalandos és elnyúló építkezés-sagává alakultak.

A múlt héten betekintést nyerhettem az ügyintézés koreai módjának néhány újabb műhelytitkába. Pénteken elmentem szintfelmérőt írni a nyelviskolába. Koreai nyelvtudásom szintjét felmérni ugyan nem bonyolult dolog, hiszen az nincsen neki, de rendnek kell lennie, úgyhogy ez alkalomból ellátogattam a Korea Foundation kettes számú hadiszállására, ahol a nyelvtanfolyamokat tarják.

Az előző bejegyzés űrkikötői sétája után következzen most az Alien-téma. A múlt héten ugyanis megkaptam az igazolványt arról, hogy hivatalosan regisztrált Alien vagyok Dél-Koreában (Alien Registration Card).

Mivel sajnos Zaha Hadid végül nem épített csodás üvegcsigát a Szervita térre Budapesten, maradt elég ideje, hogy egy sokkal nagyobb, mondhatni világraszóló amorf épülettestet húzzon fel egy stadion helyén Szöulban. A 2009-ben kezdődött építkezés eredménye a héten nyílt meg, úgyhogy nem is bírtam sokáig megállni, hogy oda ne zarándokoljak, és jól körbe ne fényképezzem ez a hajmeresztő építményt. Sajna légi felvételekre nem volt módom, úgyhogy a madártávlati képek a hivatalos fotókon tekinthetők meg.

Ma egész nap hideg volt - megint a szibériai napok vannak, úgy látszik - és nosztalgiával gondoltam vissza az elmúlt hétvégére, amikor legalább 10-11 fokkal melegebb volt. Úgyhogy itt az ideje beszámolni a hétvégi egyetemi túrám második állomásáról: a Hongik Egyetem kampuszáról, mely szintén három buszmegállónyira van lakóhelyemtől. Ez egy fiatal egyetem, 1948-ban alapították, és leginkább a művészeti és design karáról híres, ennek megfelelően hétvégén például sok művészt/művészpalántát lehet találni a környéken, akik saját alkotásaikat árusítják, vagy karikatúrát, portrét rajzolnak, esetleg zenélnek.

Mivel a hétvégén végre viszonylag jó idő volt, lakókörnyékem gyalogos felfedezésébe kezdtem. A szomszédság tele van egyetemekkel, úgyhogy elindultam megnézni néhány kampuszt a környéken. Először az Ewha Női Egyetem felé vettem az irányt, amitől három buszmegállónyira lakom, és már olvastam róla, hogy itt egy nagyon izgalmas építészeti csemege is rejtőzik, amire már rég kíváncsi voltam. Hétvége lévén nem gondoltam, hogy túl nagy lesz a pezsgés, de persze tudhattam volna, hogy ez nincs így, mert itt mindig nagy a pezsgés.

Ezzel a poszttal megnyitom a "mintha el sem jöttem volna otthonról" sorozatot. Mert lehet, hogy egy csomó minden tök másmilyen itt, mint otthon, de egy csomó dolog meg itt is van, ami otthon, sőt, itt mintha több Magyarország lenne, mint amennyi Korea otthon van!

Mielőtt még úgy tűnne, hogy a lényegről meg totál megfeledkeztem itt a kultúrsokk és a sok élmény hatására, a mai posztot egyik kutatói főhadiszállásom bemutatásának szentelem. A Koreai Filmintézet lakóhelyemtől néhány buszmegállónyira, egy valódi hi-tech negyedben található, sok üvegtoronytól körülvéve. Jellemzően így néz ki a környék:

Szombaton a "Rodeo drive" divat-nagyvadjaitól búcsúzóban még ezt lőttem a környéken: 

Hétvége: ideje egy kis városnézésnek. Egyelőre bőven van választék, mivel a város elég kis szeletét láttam még eddig alaposabban. A felfedezéshez - tapasztalt szakértő javaslata alapján - Robert Koehler Seoul útikönyvét használom iránytűnek. Mivel egyre inkább kíváncsi vagyok, hogy hol van az "európai értelemben vett" szép városrész, gondoltam, lehet, hogy ott, ahol állítólag a gazdagok tömörülnek. Így tehát a Szöult kelet-nyugati irányban kettészelő Han-folyó déli partja felé vettem az irányt.