terez 2014.08.04. 18:50

tereza in Budapest (már majdnem)

Eljött az utolsó este Szöulban – a következőt már a reptéren töltöm a gép éjszakai indulását várva, és készülve a nagy időutazásra, amikor 18 órát utazom, de 11 órával az indulás után érkezem meg Budapestre. Mivel holnap még az itteni élet felszámolásával kapcsolatos teendőkkel leszek elfoglalva, a bőröndöket már gondosan bepakoltam – aminek persze leginkább az volt az oka, hogy kíváncsi voltam, képes leszek-e begyömöszölni az eredeti csomag + fél év hozadékát a rendelkezésre álló bőröndökbe.

Egyelőre teljes a siker:

2014-08-04 23.33.13.jpg

Az izgalmas részre persze majd a reptéren kerül sor, amikor ezekről a csinosan bepakolt és külsőre az előírt méreteknek megfelelő pakkokról kiderül, hogy sokkal nehezebbek, mint a megengedett súlyhatár – de ez már legyen a holnapi nap kihívása. 

Ma ezzel szemben még igen aktív szöuli programot bonyolítottam: részt vettem a koreai-magyar diplomáciai kapcsolatok 25. évfordulója kapcsán zajló rendezvénysorozat újabb állomásán, mely egy koreai-magyar kiállításmegnyitó volt. Az egész csodálatosan szürreálisba hajlott, de a sajtos rúd és a borok kifogástalanok voltak, és lássuk be, ez egy kiállításmegnyitót önmagában is képes megmenteni. A művészeti vonatkozások kapcsán – minden értékelés nélkül, kizárólag a szórakoztató potenciálra koncentrálva – egyetlen, egy koreai művész által készített festményt adok itt közre, melynek azonnal nagy tisztelője lettem:

2014-08-04 15.57.20.jpg

A kiállítás után még elmentem utolsó koreai nyelvórámra is, ami történetesen ennek a tanfolyamrésznek az utolsó órája volt, úgyhogy mára elmondhatom, hogy befejeztem a nyelvkönyvünk első kötetének tanulmányozását. A jelen- és a múltidő mellett már sikeresen megismerkedtem néhány, a magyar gondolkodás számára kissé furcsa jelenséggel is, mint például az, hogy ha két cselekvés között okozati összefüggés van, akkor ez az ige végződésében fejeződik ki, vagy hogy a helyhatározó attól függően különböző, hogy azon a helyen aktívan csinálok valamit vagy csak ott vagyok.  

A mozgalmas nap után hazatérve, a bőröndök tartalmának véglegesítése fölött érzett elégedettség és a méltó, ám nem túlpörgetett búcsúzás jegyében az édeskés koreai sörbe (nevezzük inkább "sör ízű üdítőital"-nak) beletöltöttem egy fél deci szodzsut...

2014-08-04 23.11.46.jpg

... és most azon elmélkedem, hogy mik is lehetnének a bölcs tanulságok, amikkel megkoronázhatnám/lezárhatnám a beszámolók sorát. Persze összességében sok mindenről nem írtam, amikről lehetett volna, érdemes lett volna. De sokszor a plusz egy séta valami eldugott, nagyon ázsiai "gonddal megtervezett" utcácskában izgalmasabbnak és hasznosabb időtöltésnek ígérkezett, minthogy erről vagy másról posztot fogalmazzak.

Valószínűleg tanulság sincs, illetve nagyon sok kis tanulság van, amiknek egy részét korábban már említettem. Ha befejezésként mégis írni akarok ide valamit, akkor azok a hétköznapi dolgokkal kapcsolatosak, melyek egyszerre tárják fel, de ugyanakkor el is takarják azt a mély különbséget, ami kultúrák között van/lehetséges. Itt vannak például a hétköznapi viselkedésnek bizonyos szabályai: a meghajlás, az, hogy udvariasan mindent két kézzel kell átadni a másiknak, a nyelv nagyon szofisztikált hierarchizáltsága. (Itt következhetne egy rövid excursus arról, hogy Althusser okfejtését az ideológiai államapparátusok materiális vonatkozásáról miként teszi zsigerileg átélhetővé egy idegen kultúra megtapasztalása, de ettől most eltekintek, hiszen mégiscsak szodzsus sörös zárszó ez, és nem ideológiakritikai gyorstalpaló). Ezeket az automatizált hétköznapi mechanizmusokat biztos meg lehet szokni (nem tudom, mennyi idő alatt), de a megszokás önmagában nyilván nem jelent semmit. Amit ilyen rövid idő után erről mondhatok, hogy számomra ezek egyértelműen eltakarják az embereket – nem lehet tudni, hogy kedvesek vagy nem kedvesek, törődőek-e vagy érdektelenek, egyszerűen mechanikusan csinálják, amit a viselkedési előírások megkövetelnek. Biztos, hogy otthon is így van ez másféle hétköznapi mechanizmusokkal, csak azokat meg a saját kultúra otthonossága takarja el.

Szóval ha mégis van valamiféle végső nagy tanulság, akkor például az, hogy egy, a miénktől igen eltérő kultúra kapcsán fél év pont arra elegendő, hogy az idegen (alien) felismerje, mélységes és hatalmas a tudatlansága, de annyira még nem elegendő, hogy felmérje, milyen hatalmas is ez az ismeretlen.  

Végül még egy dolog, amit egyszerűen nem lehet túlhangsúlyozni: itt egyszerűen minden az evésről szól, ennyire evés-mániás nép szerintem nincs másik a Földön. Vannak gourmand-nemzetek, vannak népek, akik nagyon szeretnek enni, de szerintem Korea mindezektől eltérő kategória – nem tudom ezt másként mondani: itt minden az ételről és az étkezésről szól, ekörül forog. Például emiatt is el kell ide jönni és meg kell tapasztalni – jó szívvel kívánom mindenkinek, hogy legyen szerencséje egyszer ezt megtenni! 

Legvégül pedig, álljon itt egy egyszerre méltó és emelkedett, ugyanakkor vidám lezárás is. Következzen a koreai kultúra egy emblematikus darabja, a világörökség része, az Arirang jazzesített, valamint diszkósított változata: 

 

Viszlát Korea, viszlát Szöul!


 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://terezainseoul.blog.hu/api/trackback/id/tr256565795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.