A világ középső vége nagyjából a 38. északi szélességi kör mentén, a keleti 126. és 128. hosszúsági kör között húzódik, 250 km hosszú, 4 km széles és úgy hívják koreai demilitarizált övezet (DMZ). A héten ellátogattam a világ egyik legszürreálisabb helyére. Megerősíthetem, ha esetleg valaki eddig nem így gondolta volna: aki a világnak erre a felére vetődik, ezt semmiképp ki ne hagyja (szerintem, nem fog rövid időn belül megszűnni), és nem szabad sajnálni a pénzt a legdrágább túracsomagra, amiben a szürreália abszolút csúcspontja, az összevont biztonsági övezet (Joint Security Area – JSA) meglátogatása is szerepel.
A fullextrás túrát katonai szervezetek (elsősorban az Egyesült Államok hadserege) szervezik, mivel a JSA-ba csak katonai kísérettel lehet belépni, és bizonyos nemzetek állampolgárai számára csak alapos biztonsági ellenőrzés után teszik lehetővé a látogatást – a magyar nem egy rizikónemzet ebből a szempontból. Az összesen 7 órán keresztül tartó túra nagyjából 20 000 Ft-nak megfelelő összegbe került és minden fillérét megérte.
A kirándulás délben kezdődött gyülekezővel az amerikai hadsereg – hogy is hívhatnák máshogy? – Camp Kim nevű katonai bázisán. A valamivel több mint egy órás buszút alatt a koreai civil idegenvezető elmesélte a legfontosabb történeti tudnivalókat a DMZ és a JSA kapcsán. Észak felé haladva, miután Szöul körzetét elhagytuk, lényegében folyamatossá vált a tengerpart mentén a szögesdrótkerítés és kb. 500 méterenként mindenhol katonai megfigyelőállások is vannak – némelyikbe be lehetett látni a buszról is: nagyon komolynak kinéző távcsövekkel vannak felszerelve.
A DMZ-hez közeledve a túra első pontja a Dorasan állomás volt. Ez a vasútállomás Dél-Korea legészakibb vasútállomása, a demilitarizált zóna szélénél, még azon kívül fekszik. A Szöult Phenjannal összekötő vasútvonalat a rövid politikai enyhülés idején, a 2000-es évek elején kötötték újra össze a határon keresztül. Ez lenne az egyetlen vonal, ami összekapcsolná a déli országrészt Ázsia vasúti hálózatával, azonban 2008 óta – az újra kiéleződő Észak-Dél konfliktus következtében – a vonalat újra lezárták.
A déliek, ahogy szokták, itt sem vicceltek, gigantikus méretű, szupermodern szellemvasútállomást építettek:
Ha egyszer megindul valóban a személyi közlekedés, a váróban lesz hely az utasoknak:
Szöulból naponta kétszer érkezik vonat, mely azután visszaindul. Dorasan állomásra kizárólag retúr jegyet lehet váltani.
A sínek szépen karbantartva, a peron gondosan takarítva várják, hogy meginduljon rajtuk a forgalom Észak felé:
Ezeken az észak felé tartó sínpárokon összesen kétszáz alkalommal járt vonat, amely a demilitarizált övezettől 10 km-re, északra található, Észak- és Dél-Korea együttműködésében üzemeltetett Kaesong Ipari Parkba szállított nyersanyagot – személyforgalom sohasem volt. Ez az ipari projekt is az enyhülés jegyében indult, a feszültségek kiéleződése óta főleg kamionokkal szállítják a régióba a nyersanyagot. (A sorjázó kamionokkal mi is találkoztunk. A sofőrök valamennyien déliek, az északiak nem léphetnek be Dél-Koreába.)
A kirándulás következő állomása már a DMZ-ben volt egy kilátóponton, ahonnan tiszta időben viszonylag messzire el lehet látni Észak-Korea felé. Most nagyon párás volt a levegő, úgyhogy túlzottan messzire nem lehetett innen ellátni, pedig a dél-koreai hadsereg katonái is éppen "osztálykiránduláson" voltak, de ők se nagyon láthattak semmit:
A kilátóból folytattuk utunkat az egyik alagút felé, melyet az észak-koreaik azzal a céllal létesítettek, hogy rajta keresztül szárazföldi katonai inváziót indíthassanak Szöul ellen. A DMZ-ben jelenleg összesen négy ilyen feltárt alagút van. Mi a harmadikat látogattuk meg (ezt találták meg harmadikként 1978-ban, miután egy észak-koreai disszidenstől tippet kaptak, hol keressék; a negyedik alagutat 1990-ben találták meg).
Ez a harmadik alagút kb. 1600 m hosszú, és 70 m mélyen van. Az alagútba egy lejtős rámpa szerű "bejáratalagúton" lehet lesétálni, illetve van egy minivasút is, amivel szintén le lehet menni. A tényleges alagútba leérve kb. 300 méternyit lehet megtekinteni a nyugati átlagmagassághoz mérten elég alacsony, kb. 1,5-2 m széles alagútban. A két ország közötti határt 170 m-nyire lehet megközelíteni a föld alatt, ahol aztán betonfalak zárják el az alagút további részét.
Ezután következett a kirándulás drámai tetőpontja, az összevont biztonsági övezet (JSA) meglátogatása. Maga a JSA lényegében egy kb. 800 m átmérőjű, nagyjából kör alakú terület, mely Észak- és Dél-Korea közös felügyelete alá tartozik, illetve a felügyeletben részt vesz az ENSZ által koordinált, több nemzet katonai képviselőiből álló nemzetközi egység is (UNC - United Nations Command). Ide már nem lehet behajtani a turistabuszokkal, át kell szállni a UNC buszára, és az idegenvezetést is a UNC egy katonája veszi át, aki egyben fegyveres kisérője is a csoportnak. A JSA-ba érkezés után a katonai kísérő rövid tájékoztatót tart a szabályokról – mit lehet csinálni, mit nem, mit lehet fényképezni, ellenőrzik a ruházatot is, mert dress-kód is van, valamint alá kell írni egy nyilatkozatot, amiben olyanok vannak pl. hogy tudomásul vesszük, hogy olyan ellenséges területre is belépünk a látogatás alkalmával, ahol az ellenséges tevékenység következményeként sérüléssel vagy halállal is számolni kell.
Ezek után nem is annyira meglepő, hogy amikor a dél-koreai oldalon a határvonalhoz vezető épületben, az ún. Freedom House-ban a katonai vezető szép kettes sorba állította a korábban lelkesen csivitelő turistákat, hirtelen a légyzümmögést is hallani lehetett – mindenkit megcsapott a hidegháború és mindenféle háború hűvös lehelete. Ezek után már csak szép kettes sorban lehetett mozogni a zónában, ahol szó szerint észak-koreai lőtávolban voltunk – bár a szemben lévő észak-koreai épület lépcsőjéről csak egy északi katona figyelte távcsővel a turistákat.
Szép kettes sorban menetelve közelítettük meg tehát a JSA centrumát, a "konferenciaközpontot", mely több külön álló, a két ország közötti határvonalon átnyúló épületet jelent.
Ezek a kék épületek jelentik 1953 óta az egyetlen érintkezési pontot Észak és Dél képviselői között. (A koreai háborút követően 1953-ban a felek tűzszünetet kötöttek. A háborút sohasem zárta le békeszerződés, tehát lényegében 60 éve tűzszünet van – már amikor nem lövöldöznek kicsit valahol határközelben az északiak).
A turisták a fenti képen baloldalt látható épületbe mehetnek be. Benn két, a dél-koreai hadsereg kötelékébe tartozó őr volt. Az alábbi képen balra a mellénk kirendelt amerikai katona és az egyik dél-koreai őr, aki az ENSZ zászlóval egy vonalban, éppen a két ország közötti határvonalon áll – fun fact: alábbi kép elkészítésekor magam Észak-Korea területén állok.
A zászló azon a konferenciaasztalon áll, melynek északi oldala Észak-Koreában, déli oldala pedig Dél-Koreában van. Az épület ablakán keresztül lefényképeztem magát a két ország közötti határvonalat is, amit egy betoncsík jelez:
Sok szürreália van itt, amiről írni lehetne, de nekem az egyik kedvencem az a két őr volt, akik ebben a fura taekwondo alapállásban, félig a ház sarka mögül figyelnek Észak-Korea irányába:
Mint megtudtuk a póz és a koreográfia értelme a következő: azért állnak félig a ház mögött, hogy kisebb lőfelületet képezzenek az ellenség számára támadás esetén, illetve hogy a takarásban lévő kezükkel jelzéseket adhassanak a saját társaiknak. Azt is megtudtuk, hogy nagyon nagy dicsőség a Dél-Koreai Hadsereg katonái számára a JSA-ban szolgálni. Három alapfeltétel van, hogy valaki ide kerülhessen: 1. három generációra visszamenőleg nem lehet észak-koreai (területről származó) rokona, 2. megfelelő magasság, 3. nagyon jó tanulmányi eredmény. És ha ez mind megvan, akkor az a megtiszteltetés érheti őket, hogy 3 órás váltásokban mozdulatlanul nézhetnek taekwondo állásban Észak-Korea felé. Egyébként Dél-Koreában általános sorkatonai kötelezettség van, a kötelező szolgálat 21 hónap, a sorkötelesek választhatnak, hogy 30 éves koruk betöltése előtt mikor kezdik meg a szolgálatot. A magasság kapcsán pedig érdekes, hogy a koreaiak nagy valószínűséggel nem eredendően alacsony termetűek. Gondolom főként a rossz táplálkozás következtében voltak a korábbi időszakokban alacsony termetűek, a 30-35 év alattiak ugyanis alapvetően megközelítik a nyugati átlagmagasságot. A fiatal férfiak között kifejezetten sok magas termetű van, bár a nők esetében kevésbé igaz ez a magasságbeli változás a fiatalok között. Tény viszont, hogy 40 év felett lényegében mindenki alacsony.
A konferenciaépület után még egy további kilátópontra is elmentünk a JSA-ban, ahonnan lefényképezhettük például a DMZ-ben található észak-koreai propaganda falut a gigantikus (160 m magas) zászlórúddal, amin állítólag a világ legnagyobb (Észak-Koreai) zászlója lebeg (már amennyiben elég erős a szél, hogy a rendkívüli súlyú zászlót megmozgassa).
A házacskák a kék tetőkkel nem igazi lakóházak, csak festett makettek, viszont a katonai kísérőink elmondása szerint a propaganda faluban gigantikus méretű hangszórók vannak, amikből északi propaganda szövegek és zene szól, ami jó időben a JSA-ban is hallható.
A JSA-ból kifelé tartva még megálltunk a "Bridge of no return"-nél. A koreai háború után ennél a hídnál történt a hadifogoly csere. Mindkét oldalon a fogságba esettek választhattak, hogy a határ melyik oldalán kívánnak élni, a választásuk végleges volt, utána többé már nem léphették át a határt.
E drámai helyszínek után levezetésként még tettünk egy lazító kört a JSA ajándékboltjában, végül pedig a DMZ elhagyása előtt még betértünk vacsorázni abba a komplexumba, ahol egy étterem is található, amely a Kaesong Ipari Parkba dolgozni járó dél-koreaiak, valamint a hozzánk hasonló turisták ellátására szolgál. Ajándékbolt persze itt is volt, ahol például lefényképezhettem az ún. DMZ ginzenget is, mely egy speciális fajta, ami ezen a vidéken terem:
A DMZ vad- és növényvilága egyébként rendkívül változatos és gazdag, hiszen a természet szinte teljesen háborítatlanul burjánozhat errefelé.
S hogy megszűnik-e valaha a hidegháború eme szürreális Disneylandje? Vannak, akik úgy vélik, hogy közel már az északi rezsim vége, mert nem lehet megállítani a változást, mely egyrészt a rendszeren belül zajlik, másrészt pedig a kívülről érkező hatások következménye. De sok a kételkedő is. Nem lehet tudni, hogyha az északi rendszer esetleg össze is omlik, mi jöhet utána. A 40 év feletti dél-koreaiak körében még általános az egyesítés iránti vágy, az egy nemzet, egy ország gondolata számukra fontos érzelmi kérdés. Azonban a felmérések azt mutatják, hogy a fiatalokat egyre kevésbé izgatja ez a lehetőség. Számukra a személyes, érzelmi, nacionalista hév kiveszett már ebből az ügyből. Nekik csak az nyilvánvaló, hogy egy borzalmasan szegény ország összes gondja a nyakukba szakadna, aminek negatív következményeit főként a délieknek kellene elviselnie. Nem mindenki lelkesedik már az egyesítésért, és az ő számuk idővel még tovább fog nőni...
Minden esetre a DMZ/JSA a történelem, a propaganda és a szimbolikus cselekvések olyan sűrített tere, mely komoly hatást gyakorol az idelátogatóra.
