Az elmúlt hétvégi magyarországi szavazás apropóján a köztársaság állapotjáról elmélkedtem, na nem a hazairól, mert annak lassan már az emléke is elhalványul, itt viszont még szerepel az ország nevében a köztársaság szó (az ország hivatalos neve: Koreai Köztársaság). Azért a hazai demokráciáért is megtettem, amit jelenleg megtehettem: a magyar nagykövetség választói névjegyzékében szereplő 34 választásra jogosultból huszonkilencedikként leadtam szavazatomat vasárnap délután.
Korea területén a második világháborút követően az 1980-as évek végéig lényegében végig vagy háború volt, vagy pedig katonai jellegű diktatúra. Ezek a diktátorok pedig rendre a tüntetők, gyakran diákok, közé lövettek, úgyhogy sok százan vesztették életüket a 20. század második felében itt azért, hogy demokrácia legyen. Míg például a kínaiak a Tienanmen tér után lényegében feladták a küzdelmet, a magyarok meg kivárták, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, Dél-Koreában az 1980-as évek végén a demonstrálók keményen állták a sarat, és úgy látszik, ennek meg is lett az eredménye.
Az Ecinomist Inteligence Unit 2012-es jelentése szerint Dél-Korea ma a világ 20. legdemokratikusabb országa (az USA csak 21. ezen a listán), amivel Ázsiában a legelső helyen áll. Ugyanezen a listán Magyarország a 49. helyet foglalja el, és a múlt hétvégi választási eredmények fényében nem is meglepő, hogy a legborzalmasabb mutatónk a 'politikai részvétel' kategóriában van: 10 pontból 4.44, ugyanebben a kategóriában Dél-Korea: 7.22.
A dél-koreaiak kemény és kitartó küzdelemben vívták ki a demokráciát, és talán éppen ezért itt a demonstrációnak, a jogokért való kiállásnak, a nemtetszés tömeges kifejezésének nagyon komoly tradíciója van. Hatalmas tömegben, transzparensek erdejével, skandálva és énekelve valódi civilek vonulnak gyakran utcára, hogy változatos dolgokért tüntessenek. Itt létem két hónapja alatt már én is belefutottam egy-két ilyen akcióba, az egyik alkalommal az itteni felvonulási térnek megfelelő helyszín körül 40 busznyi rohamrendőrt számoltam össze, akik az – életkorukból adódóan ugyancsak fogyatkozó létszámú, de – igen lelkesen demonstráló koreai háborús veteránok demonstrációját biztosították. Amikor a múlt héten belefutottam az Avengers forgatásába, először ott is azt hittem, hogy valami demonstráció miatt van lezárva a fél kerület.
Egyébként itt ún. elnöki köztársaság van, tehát hasonlóan az amerikai rendszerhez az állam legfőbb vezetője az elnök: ő irányítja a kormányt, ő a hadsereg főparancsnoka. (Az elnököt közvetlenül, 5 éves ciklusra választják, újraválasztás nem lehetséges.) 2013 februárja óta Dél-Korea 11. elnöke, egyben első női elnöke: Park Geun-hye. Érdekesség, hogy Park annak a diktátornak (Park Chung-hee) a lánya, aki 1961 és 1979 között volt hatalmon (ez talán még annál is szürreálisabbnak tűnik elsőre, mintha Magyarországon ma Kádár lánya lenne a miniszterelnök, mert Park Chung-hee bizony nem egy vidám barak főnöke volt, különösen 1972 után, amikor bevezette a statáriumot).
A parlament a – Dunánál jóval hatalmasabb – Han folyó egy szigetén áll:
Előtte hatalmas zöld terület van, ahol szép időben – mint amilyen a hétvégén is volt – rengetegen piknikeznek. A demokrácia állapotának szempontjából szimbolikus jelentőségűnek érzem, hogy itt a nemzetgyűlés épülete előtti zöld felület piknikezésre invitálja a választópolgárokat, nálunk meg a parlament előtti teret jól kibetonozták, vizesárokkal felszerelték és még bérleti díjat is szednek, ha a választópolgár esetleg ott tartózkodásával véleményt kívánna nyilvánítani.
A parlamenttel szemben, a piknikezők mögött kilátás nyílik a város üzleti, pénzügyi negyedére – a szigetet Szöul Manhattan-jének is nevezi a népnyelv:
A parlament és környéke ebben az időszakban egyébként különösen népszerű és forgalmas hely, mivel az épület folyó felőli oldalán van az egyik legfontosabb cseresznyevirágzási zarándokhely a városban. Ezen a sétányon ilyenkor reggeltől estig hömpölyög a virágzó cseresznyefák alatt a korzózó tömeg:
Esti kivilágításban is eléggé lenyűgöző látvány mindez:
A tavasz lassú érkezésével egyébként a Han folyó környéke mindenhol egyre inkább megtelik élettel. Rengeteg sétáló, kerékpározó lepi el a partokat. S látnivaló is akad bőven: Szöul közigazgatási határain belül például 27 híd szeli át a folyót, melyek igencsak grandiózus méretűek. Kedvenceim az olyan hidak, melyeken metróvonal halad át, és ha kinézünk a metró ajtajának ablakán, közvetlenül a lábunk mellett nézhetünk le a nagy mélységben alattunk hömpölygő folyóig.
Ezen a hídon itt az előtérben például egy ilyen metróvonal halad át, alatta pavilonok és kirándulók a Han folyónál:
Ez már egy újabb híd kőhajításnyira az előzőtől:
